1,8-nál megállt az óra (hivatalos óra, nem a TV óra)
A furcsa az, h. még a tv órája is megállt. Visszanéztem.
Élőben követtem az eseményeket de nem vettem észre.
Egyébként a gól után a spori rögtön ment az ablakhoz de a fülest nem vette fel. Nem nézték vissza?
Ez így tényleg gáz,... amúgy meg hazai pálya!
Szó szerint utolsó utáni pillanat, 1,8-nál megállt az óra (hivatalos óra, nem a TV óra) 1-2 másodpercre, majd miután elindult, 0,4-nél jött Doughty gólja.
Suter óta csak kétszer kaptunk ki regularban. azért az nem sámli.
Ez tényleg jó, ...az alapszakaszban. PO-ban nem sokra megyünk vele.
Meg kellene tanulni regularban ütni 4-5 gólt.
A két PP gól azért biztató és az is, h. 7 egymást követő meccs után sikerült hibátlanul hozni a PK-t.
Penner egyébként jól játszott. Több korongot is szerzett a támadó harmadban.
kérdezni is akartam, hogy tavaly már hosszabbított 7 évvel, még rálapátoltak 7 évet?:)
hát végülis kiszenvedtük a győzelmet a Jackets ellen. Tényleg gáz gólokat kaptunk, de Pancake Penner gólt lőtt, nem is rosszat. volt egy bazinagy vasunk az első harmadban, majd Williams gólja is csilingelős volt.
Mr. Kurvasokbakerülök végre hozott valamit.
Suter óta csak kétszer kaptunk ki regularban. azért az nem sámli.
Amúgy meg:
Hockey Break
Jack Johnson signed a 7-year, 30.5M (4.357M AAV) extension with the Kings, on January 8, 2011, that came into effect in this season.
Már azt hittem, h. a 18. (már a 17 is a legtöbb idén a ligában) hosszabbításunk következik, amiben nem vagyunk túl jók.
Hogy tudok örülni egy utolsó utáni pillanatban kiszenvedett győzelemnek hazai pályán a ligautolsó ellen.!?
Első meccsünk a szünet után vs Jackets.
Vezettünk 1-0-ra aztán 2-1-re, most 2-2.
Nagyon nyögve nyelős. Az első sor 5 az 5-re semmi veszélyt nem jelent.
Bezs@rás milyen gólokat kapunk.
Tudom, most húztam be fenteziben és meglepődtem, mert ő lett a legeredményesebb játékosom ma pontok terén.
El ne kiabáld a Parros dolgot! Tavaly volt egy meccse ahol 2 gólt is lőtt.
stílusát tekintve Wayne Simmondshoz hasonló. Emiatt, illetve a tavalyi PO játéka miatt is lett mellőzhető Simmonds és lett elcserélve Mike Richardsra.
enforcernek nem nevezném, kimondottan jó képességekkel rendelkezik. bár nagyon fiatal és Murray se nagyon tudta jól kezelni -> gyakran került 4.sorba -> ez meglátszik a pontjain is. ettől függetlenül kész bárki ellen ledobni a kesztyűt.
szóval stílusra inkább power forward. 3. vagy legjobb esetben második sorba való játékos, idei teljesítményét elnézve nem látszik de kb 30-40 pont / szezon várható eredményességgel. pl tegnap este 1+1-et csinált, ami egyáltalán nem meglepő. Westgarth-tól vagy Parrostól ez az lenne :)
Clifford egyébként milyen típusú játékosnak várható kihez lehetne hasonlítani? Mert látom, hogy 2. körben már behúztátok, de most inkább néz ki egy 4. soros enforcer-nek, mint valamilyen játszani tudó játékosnak.
egyik meccsen nagyon megy, másikon meg brutálszarok vagyunk.
most pl lőttünk 4 gólt, meg még egyet vagy kettőt ami buzzer után ment be. máskor meg lövünk összesen 1-et.
Clifford egész szépen belehúzott, kezd tényleg úgy játszani ahogy elvártuk tőle.
az első két sor viszont nem tudom mit csinált egész este.
Innentől kezdve 1+2- t kellene legalább csinálnia minden meccsen, h. meg legyek vele elégedve.
Mondjuk a 8 hit meglepő tőle, ...meg az 5 lövés is, ...meg a gól is!
Vertük SO-ban a kenusokat.
Quick megint brillírozott.
Sutter a schedule-t okolta, esti mecss->du.-i meccs: We had a tough schedule. We played at 8 (p.m.) last night and we played at 6 today. I think that’s a good explanation.
Ez tetszik. Arra a kérdésre, h. elment egy pont:
We got three out of four points. We didn’t lose. We got three out of four. That’s for you guys [reporters] to be negative about, not me.
nyerni mindig jó, főleg ha 4 gólt lövünk és csak 1-et kapunk :)
sajna az olajosok ellen elfogyott a lendület. ahogy néztem az összefoglalót momentumunk nem nagyon volt, örülhetünk az egy pontocskának is.
Quick megint hozta a hátán csapatot.
Vertük a Lángokat 4-1-re.
Az összefoglaló szerint viszont nem tünt ilyen simának.
Lőttük újabb PPG-t, második meccsünkön zsinórban. Rég volt ilyen.
Viszont kaptunk újabb PPG-t, második meccsünkön zsinórban. Rég volt ilyen.
17. és a héten újabb zakó néz ki.
Sűrű a tabella második fele. A 10. csak 13 pontra van.
Még nem reménytelen a bentmaradás, de tény, h. a húzóembereim mind csalódás eddig.
Főleg Getzlaf, Ryan és Berglund.
Az első 4-5 héten az a Dupuis vitte a csapatot akit uccsó körben húztam.
Azóta ő is visszaesett.
0-2, 1-2, 1-3-al ők mentek
aztán megráztuk magunkat és lett belőle 4-3
aztán kiegyenlítettek
aztán ot-ban nem sikerült gólt lőni
aztán so-ban sem sikerült gólt lőni
aztán kikaptunk. kár érte, az öf. alapján jó meccs lehetett.
4 gólunkból 3 PP! ilyen se volt még.
közben Cammy-t visszatrédelték a flameshez.
ez viszont azt is jelenti, hogy Bourque-t nem hozzuk (ő ment cserébe)
Quick! Ezért volt szükségem Bernierre!
Az utóbbi időben ha 4 meccsünk volt, egyedül csak Quicket raktam be.
Hiába hozott kategóriákat, ha a Tampa hullámzó teljesítménye miatt Garon (v. ritkábban Rolo) rendre elcseszte.
Két hete úgy nyertem meg a négy kategóriát, h. Quick egyedül hozott 4 meccsből 3 W-t, 4 GA-t, 0.958 SV%-ot és 1 SO-t.
Múlt héten Quick 3 meccsből igaz, h. csak 1-et hozott, de kapott összesen 2 gólt, 0.967 lett az SV%-a és hozott 1 SO-t.
Garon hozzátett 2 meccsen 0 W-t, 7 GA-t, 0.857 SV%-ot.
De sorolhatnám tovább.
Macnek viszont csak egy startere volt és emiatt mentek el néhány héten a statjai.
Volt viszont egy Berniere akinek sok hasznát nem vette, továbbá néhány használható D-je, amiben nálam hiány van.
a harmadik sor látványosan játszik de abszolút eredménytelenül(
Eredménytelenül, de hasznosan.
Pedig megvannak a helyzeteik.
Sikerült elboltolnom hosszas huzavona után Maccal a Garon-Roloson párost.
Kaptam értük Berniert és Jason Garrison.
Múlt héten is elcseszte három kategóriámat Garon: 2 GP, 0 W, 7 GA, 0.857 SV%.
Megnéztem, csak egy olyan hét lesz amikor két meccset játszunk.
mondjuk a mérlegünk még mindig baromi jó Alkesz Sutterrel 6-1-3 vagy valami ilyesmi, de egyik meccsen brilliánsan játszunk, másik meccsen meg ultrabrutálszarul.
most épp a brilliáns volt.
úgy tűnik Brownnak jót tesz a bal szél. (nem tudja cimballom szögből ellőni :)
Penner is valahogy magához tért valamennyire
a harmadik sor látványosan játszik de abszolút eredménytelenül
Cliffordnak viszont jót tett Sutter. Végre a tavalyi PO formáját hozza, ami révén Simmonds pótolható volt. Idén eddig ettől messze volt, de neki kimondottan jót tett az edzőcsere.
Fraser meglepően jó, ahhoz képest, hogy semmi pozitív hozományt nem vártam a Smyth tradeből. (ha belegondolok, hogy Smyth viszont 41 meccsen 32 pont akkor azt kell mondjam kurvára le lettünk rabolva.)
Voynov pedig szerintem túl kevés lehetőséget kap :(
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.